Mi az a duális képzés?

A duális képzés lényege, hogy az elméleti oktatásod a felsőoktatási intézményben, a gyakorlati képzésed pedig a választott partnerszervezetnél történik. Duális képzésben részt vevő hallgatóként így bepillantást nyersz az általad választott partnerszervezet működésébe, megismered a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatod meg a szakma alapjait. Tanulmányaid befejezésekor pedig már olyan versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkezhetsz, ami hatalmas előnyhöz juttat karriered elindításában, sőt, lehet, hogy már munkaszerződéssel a zsebedben veszed át diplomádat.

Diploma

A felsőfokú végzettség ma is számos területen jelent előnyt a munkaerőpiacon, ezért fontos tudnod, hogy a duális képzés során az elméleti oktatásod abban a felsőoktatási intézményben zajlik, ahová felvételt nyertél, az órákon közösen veszel részt a nem duális évfolyamtársaiddal, így te is ugyanolyan diplomát kapsz, mint bármelyik másik hallgató.

Gyakorlat

Duális hallgatóként bepillantást nyersz az általad választott cég működésébe is, megismered a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatod meg a szakma fortélyait, tanulmányaid befejezésekor pedig már olyan szakmai gyakorlattal rendelkezel, ami hatalmas előnyhöz juttat karriered elindításában, sőt, lehet, már munkaszerződéssel a zsebedben veszed át diplomádat.

Jövedelem

A vállalatok a munkádat – egész évben – hallgatói munkaszerződés alapján fizetéssel díjazzák (minimum hetente a kötelező minimálbér 15%-a) és béren kívüli juttatásokat (pl. Erzsébet-utalvány, lakhatási vagy utazási támogatás) is adhatnak számodra (ez a cégek döntésétől függ).