Duális diploma

Növekszik a duális képzésben részt vevő partnerszervezetek képzési támogatása

Megvalósul a felsőoktatás duális képzésében részt vevő vállalatok járulékkedvezményének növelése, köszönhetően a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) kormányrendelet módosításának.

 

A hatályos kormányrendelet értelmében a duális képzés keretében gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóra vonatkozóan a szakképzési hozzájárulást csökkentő gyakorlati képzési normatíva napi összegét az alapnormatíva összegének 100-zal történő elosztásával kell kiszámítani. A felsőoktatásban az éves hozzájárulási kötelezettséget csökkentő tételt az egy napra megállapított normatíva és a vállalatnál töltött gyakorlati napok számának szorzata adja.

A duális képzésben részt vevő vállalatok így a hatályos jogszabály szerint évi mintegy félmillió forinttal csökkenthetik a szakképzési hozzájárulásukat egy duális hallgató fogadásával (4530 Ft/nap/fő).

A 280/2011. (XII. 20.) kormányrendelet módosítása azt eredményezi, hogy egy hallgató után a gyakorlati képzési normatíva napi összegét – az alacsonyabb költségigényű – szociális munka alapképzési szakon és a gazdaságtudományi képzési területen az alapnormatíva (jelenleg 453.000 Ft) összegének 75-tel (6040 Ft/nap/fő), míg – a magasabb költségigényű – a műszaki, informatika, agrár és természettudományi képzési területen alapnormatíva összegének 56-tal (8089/nap/fő) történő elosztásával kell kiszámítani.

A 75-tel elosztott mértékű normatíva esetében a gazdasági szervezet által fizetett hallgatói juttatás 75 százalékát, az 56-tal osztott képzési területeken a hallgatói juttatást teljes egészében fedezné a normatíva a duális felsőoktatásban résztevő gazdálkodók részére.

A módosító rendelet alapján a kedvezőbb felsőoktatási normatívát 2017. január 1-től vehetik igénybe a gazdálkodó szervezetek. 

A Magyar Közlöny vonatkozó, november 17-én megjelent száma az alábbi linkre kattintva érhető el:

http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/f2f5681393c0b7f2c64c84093a65990cb11f8a99/megtekintes

« Vissza